http://www.mindmeister.com/maps/show/41643027

Úgy tűnik, egyre több gyermeknél jelentkeznek részképességzavarok: dyslexia, dysgrafia, dyscalculia. Míg az alsóbb évfolyamokban nagyobb arányban kapnak segítséget fejelsztőpedagógusoktól, gyógypedagógusoktól, ez felső tagozatra és a középiskolai évekre kevéssé jellemző. 

Mi az oka annak, hogy egyre több gyereknek van ilyen típusú zavara? Vagy régen is így volt, csak elintézték annyival, hogy "Képezhetelen"/"buta"? Most visszagodolva, nekem is volt olyan általános iskolai osztálytársam, akinek egész biztos voltak ilyen típusú tanulási zavarai. A szűkebb-tágabb rokonságomban is voltak/vannak ilyen gondok, nem vette észre ezeket senki, nem kaptak megfelelő fejlesztést, és ennek ugye hosszútávú következményei vannak: azon túl, hogy megutálják a tanulást, az iskolát, hogy hülyének érzik magukat, hogy a közösség nem elég megértő velük, mintegy megbélyegzi őket, stb.; szóval gyakorlati és lelki következményekkel jár, hogy nem kezelték a problémát.

Engem nagyon érdekelne ez a szakterület: diszes középiskolásoknak megfelelő fejlesztőpedagógiai háttérrel segítséget nyújtani. Amikor utánanézegettem, hogy van-e ilyen szakirányú képzés, vagy hogy egyáltalán van-e ilyesmire igény vagy mód, nem sok dolgot találtam. A Bárczin van egy képzés, a pszichopedagógia, ami nagyon szimpatikus, nagyon tetszik, és iszonyatosan hasznosnak gondolom. És hogy miről is szól ez? Viselkedés- és teljesítményzavaros gyerekek, fiatalok, fiatal felnőttek gyógyító-fejlesztő neveléséről. Hát nem lenne szükség minden iskolában ilyen szakemberre IS? Persze addig, amíg nincs pidnenhol megfelelő számú fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, iskolapszichológus, addig ez is csak egy álom marad.

Közben az előbb egy érdekes dolgot láttam fb-on. Új csoport: "Ha meglesz 1000 tag, XY-nak maradnia kell a suliban." csoportleírás: XY el akar menni a suliból, ezt akarom megakadályozni.

Mindenesetre érdekes. 

Gonda Zsuzsa a tanulmány második részében egy anyanyelvi óra vázlatát adja, az óra témája: Az érvelés tanítása 9. osztályban.

„Az IKT eszközök és e-tananyagok használatának legáldásosabb következménye, hogy újra kénytelenek vagyunk tervezni – új, más szempontok alapján újra kell értékelnünk ismereteinket. Nemcsak a szaktárgyunk ismereteit, de pedagógiai, módszertani ismereteinket, egyéni kompetenciáinkat is." - idézi a szerző az interaktív táblát bemutató "használati utasításból". Rákényszerül tehát a pedagógus a tudatos, tervezett órafelépítésre, valamint az eszközök és feladattípusok megismerése a long life learning része. 

Az órvázlatot és a diákat végignézve az alábbiakr használta Gonda Zsuzsa az interaktív táblát:

- ráhangolás az órára: iskolai kép iskolát idéző kerettel, zene váratlan felhangzása

- szövegrészlet, idézet kivetítése: szemléltetés, speciális tollal lehetőség a szöveggel való dolgozásra; nincs szükség fénymásolatok szétosztására (környezetbarát és időtakarékos megoldás); szövegolvasás önállóan - a felolvsás nem befolyásolja a befogadást; 

- redőnyfunkció: gyakorlatok megoldásának ellenőrzése; osztott táblakép

- táblázat, szókártyák: gyors látványos osztályozási, rendszerezési lehetőség

- megjelenés - háttérszínek: következetesen fehér háttérrel, ami a füzetbe is kerüljön

- hangoskönyv, hangfjálok, képek, videók, linkek, hivatkozások

- szerkeszthető, bővíthető, menthető diasorozat

Összességében elmondható, hogy az interaktív tábla használata nagy szerepet játszik a motiválásban, ezáltal megkönnyíti a fegyelmezést. A munka színesebbé, változatosabbá, hatékonyabbá tehető. A tábla univerzális, nem kell egyéb eszközöket is alkalmazni, csak egy számítógépet - DVD, CD, Internet, mp3, stb. Mivel a diák előre készültek, egyrészt többször felhasználhatóak, másrészt nem megy el az idő  a táblára írással, több figyelem jut a diákokra és a feladatokra. Látványosabb a közös munka, a diákok jobban rá vannak utalva a munkára. Viszonylag otthonosan mozognak a technika világában, az itenraktív tábla segítségével még kompetensebbek lehetnek ezen a téren.

 "Legalább annyira kell törődnünk azzal, hogy hogyan tanítunk, mint amennyire korábban azzal törődtünk, hogy mit tanítunk." - John Bruer: Schools for Thougth - Paul Ginnis, Tanítási és tanulási receptkönyv mottója

A differenciált munka megszervezése véleményem szerint az alábbi alappilléreken nyugszik:

- nincs két egyforma tanuló;

- a pedagógus  ismerje meg a tanítványait ;

- a pedagógus a célnak megfelelő munkaformát és szervezési módot válasszon.

Az én csoportom az órán a tanuló megismerését kapta bemutatndó témakörnek. Azt vettem észre, és nem csak most, hogy ezt nagyon sok helyzetben problémának tekintik az emberek. Kiekrülhetetlen valaminek, aminek időbeli, módbeli akadályai vannak. Beszélgettünk, hogy milyen színtereken, alkalmakkor van erre lehetőség, és folyamatosan arra éleződött ki a dolog, hogy mi ezzel a gond. Természetes, hogy vannak/akadhatnak nehézségek. Amitől leginkább félek, az a nagylétszámú osztály. Ha van egy (illetve több) közel negyven fős osztály, amiben/amelyekben tanítok, ott minden egyes diák ismereteit, személyiségét, attitűdjét, motiváltságát, érdeklődését, magatartását, stb. összekoordinálni a "tananyaggal".... hát ettől félek. A tanulók megismerésére számos lehetőség van, ott kell lenni velük, talán ez a legegyszerűbb. Figyelni rájuk, a viselkedésükre - nemcsak tanórán, hanem egyéb helyzetekben is. 

Nagyon hatékony módszernek látom a differenciált munkavégzés megvalósításához a kooperatív munkafromát. A diákok megtanulnak tanulni, tanítani, együttműködni, szabályoktat betartani, értékelni, felelősek saját és egymás munkájáért, és mindenkinek emgvan a maga szerepe, feladata, melyben ha nem telejsít, akkor nem állhat össze egésszé a csapat munkája. 

 Az alábbi videó szöveges részei remekül összefoglalják, miért JÓ ez az egész. Teljesen egyszerű gondolatok, de azért sejthető, hogy ha egy pedagógus ezek szerint akarja megszervezni munkáját, tanóráit, az nem kis feladat. 

 Nemzedéki különbségek, kommunikációs problémák. Vagy a vessző helyére tehetnünk (automatikusan) egyenlőségjelet is? 

Az utóbbi pár évben mintha sokkal nagyobb léptékű lett volna a gyorsulás a világban, mint régebben. Mióta pl. én leérettségztem, számtalan új technikai-informatikai dologgal bővültek a hétköznapok, melyekről mi akkor még nem is tudtunk - ma pedig minden nap használjuk őket, van, aki készségszinten. Mire odáig fogok jutni, hogy tanítsak, az akkori diákok alapkészségeihez (mint pl. írás, ovlasás, számolás) hozzá fog tartozni az számítógép- és internethasználat is, ezt el kell fogadni, és szerintem ki is kell majd használni.

Csepeli Görgy tanulmányát elolvasva két információt tartok hasznosnak és ideillőnek:

- "A folyamatos keresés, a lezárhatatlan tudással való találkozás kényszerében felszabadul az alkotás, a fantázia, az új és újabb világos teremtésének vágya. Mivel az interneten nem vész el semmi, s ha hosszas keresést követően is, de minden megtalálható a kereső, saját emlékezetének szolgálataira egyre kevésbé fog szorulni. A digitális nemzedék tagainak emlékezete (s ezzel összefüggésben szövegre utaltsága) elsatnyulhat." Bár az egyik mondat véleményem szerint nincs rendben, fontos dologra hívja fel a figyelmet: ez az ezerágú polipra hasonlító tudásszerzési modell - annak előnyein túl - bizonyos készségeket elsorvaszt az emberben. A "humán memóriahasználat" egyre kisebb kihívásokra tud csak megoldást találni, a minden információ rögzítettsége pedig kényelmessé teszi az embert: bárminek utána tud nézni. Persze, szükségünk van rá, hogy egy biztos tudásbázissal működjünk, és hogy a memóriánkat, emlékezetünket is használjuk, de nem tudom, valóban akkora probléma-e, hogy a dolgok többsége bármikor, bárki számára hozzáférhetőek, egyre kevesebb adatot kell megjegyezni, stb. A tanulási folyamatok, tanítási módszerek is megváltoznak ehhez igazodva: míg pár ezer évvel ezelőtt a hallás utáni szövegértés jelentette az oktatás alapját, majd fokozatosan az írás és később a könyvnyomtatás elterjedésével egyre inkább az írott szöveg értelmezése és az alapján való tanulás volt a jellemző. Manapság elvileg a pedagógsunak azt is figyelembe kell vennie, hogy tanítványa inkább vizuális, auditív vagy motoros típus-e, ha a neki megfelelő tanulási formát szeretné vele elsajátíttatni. Mindehhez adott az interaktivitás, a csoprotban dolgozás/tanulás lehetősége, az IKT eszközök, stb., cél pedig a komeptenciafejelsztés. Szóval hogy oda akarok kilyukadni: ha valóban a komeptenciafejlesztés a cél, az életre való nevelés, és az egész életen át tartó tanulás mint minta elsajátítása /elsajátíttatása, akkor hátrány-e ez a végtelen elérhetőség? És valóban elsatnyul az emlékezet? Soha ennyi lehetőség nem volt még megörökíteni a pillanatot, a folyamatokat, mint ma, az internethasználat-központú világunkban.

- "Ma még nehéz előre látni, h milyen viszony lesz a digitális generáciő felnőtt tagjai és az általuk korlátlanul formálható, alakítható, programozható valóság között, mely egyúttal a társadalomszervezés új útjait is kiynitja. Minden társadalmi funkció ellátásra szakosodott szervezetnek lesz egy elektornikus dimenziója, melyet a mai szóhasználatban az e- előtag hozzátoldásával jelölünk."  Igen, ez talán még utópisztikusnak hathat, bár egyre kevésbé. Csepeli ír tanulmányában arról is, hogy egyfajta fordított szocializációnak lehetünk szemtanúi: míg régen az idősebbek valamiféle többlettudás birtokosaként a fiatalok tanítói voltak, ma a fiatalok olyan kompetenciák birtokosaként válnak szüleik, nagyszüleik, más felnőttek tanítóivá. Ezek a fiatalok egész biztosan a tudás e területén óriási lépéselőnnyel rendelkeznek. Fogékonyabbak a technikai újdonságokra, a gyorsaságra, stb. Így a két generáció között 2 féle tudás konfliktusét figyelhetjük meg. No és persze nekünk, mint leendő pedagógusoknak valamit kell kezdenünk ezzel a helyzettel. Hogyan változik a pedagógus szerepe? "Digitális bevándoló" tanárok leszünk, az alattunk lévő generáció pedig már digitális bennszülőtt pedagógusokat fog szülni. A megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kell, és azt hiszem, nem szégyen tanulni tanítványainktól sem. Ha látják, hogy nyitottak vagyunk, sokkal könnyebben elfogadtathatjuk velük annak a lehetőségét, hogy az ő általuk használt mindennapos kikapcsolódási-hobbieszköz válhat a tanulás eszközévé is. Hiszen igénylik a kényelmes, megosztható, gyors, továbbvezető, aktuális megoldásokat. Tessék, itt az internet:)

 Alapvetően ezek a kulcsfogalmaink a félév során. Hogyan vonhatjuk be a hatékony tanítás-tanulás folyamatkörbe a 21. század alapvető technikai eszközeit? Hogyan működik a közösség, ha tanulásról van szó? Mi az a konnektivizmus? A megváltozott környezetben, feltételek közt mi lesz/ mi a tanár szerepe? 

Mi tehát a konnektivizmus? Kommunikáción és együttműködésen alapuló közösségi-hálózati tanulási forma. Egész biztos, hogy nem lehet nem tudomást venni azokról a környezeti dolgokról, melyek meghatározzák leendő tanítványaink és saját midennapi életünket is. Célszerűbb lenne használni őket. Az internet és digitális technika nyújtotta lehetőségek új dimenziókat nyitnak meg: gyors információáramlás, fájlmegosztás, kapcsolati hálók, digitalizált tananyagok, kapcsolattartás, interaktív felületek, stb. A feladat az, hogy ha már úgyis használjuk a különböző alkalmazásokat, úgyis regisztrálva vagyunk midenhova, akkor használjuk is őket minél termékenyebben. Meg kell tanulnunk használni a közösségi tereket, hívjunk segítségül fogalomtérképeket, fejelsszünk közösen tartalmat, dolgozzunk folyamatos reflexióval. Hogy milyen felületeket hazsnálhatunk? Twitter, FB, Wikipedia, saját honlap, blogok, interaktív ötelttérképek, prezentációk, stb. Kis utángondolással minden tantárgyi terület megtalálhatja a neki megfelelő, számára segítséget nyújtó eszközt, arról nem is beszélve, hogy a nem tantárgyspecifikus kompetenciák fejelsztésére is alkalmas módszereket, munkaformákat használhatunk.

Remélem, hogy mire eljutok odáig, hogy valóban taníthatok, egyre elfogadottabb, elterjedtebb lesz ez a szemlélet. Anyanyelv és irodalom tanításában gondolkozom egyelőre, és akár a szótárszerkesztés, akár a közös/egyéni blogolás, kreatív gyakorlatok elvégzése, szövegértés, stb.. ill. nem tárgyspecifikusan a közzésgépítés céljára kitűnő és változatos lehetőséget látok az "iskola2.0" elképzelésben.

Gonda Zsuzsa: Az itenraktív tábla használata az anyanyelvi órán - 1. rész

(http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=46)

Arról volt ugye ma szó, hogy míg "fent" megfogalmazzák az alapelvet, miszerint: a gyerekeket arra kell(ene) nevelni az iskolában, hogy az életvégig tartó tanulás érték és gyakorlat legyen, mire ez lejut az óravázlat megírásához és az éles tanórai helyzethez, a pedagógus hajlamos megfeledkezni arról, hogy egy ilyen általános alapelv és szemlélet szerint próbálja működtetni a rendszert. 

ha én visszagondolok arra, h a gimiben vagy még az ált.iskolában mennyire találkoztam ilyen nevelői szemlélettel, hát valóban nem sok volt, viszont aki tudta képviselni, ott azt hiszem, életre szóló élményt jelentett. 

de nekem továbbra is van egy olyan gondom, hogy az rendben, hogy kompetenciafejlesztés, de hogy ezt hogyan lehet JÓL csinálni? nyilván nem kész receptet várok, de amikor ilyeneket kellene megvalósítani, hogy szociális, életviteli, környezeti kompetencia fejlesztése, életpályaépítés, egyéb tartalomfüggetlen kompetenciák, akkor óriási kérdés bennem, hogy mindezeket egy anyanyelvi, kommunikációs, irodalmi-műveltségi órán belül hogyan lehet a leghatékonyabban, leggördülékenyebben, természetesebben, legátgondoltabban megvalósítani. 

valószínűleg tényleg nagy segítség egy tematikus terv elkészítése. ha jól értem, elég sok minden beépíthető, és igazából a saját szaktárgyimat tekintve rengeteg lehetősége nyílhat, nagyon jó belső strutúrát, hálózatot lehet kiépíteni, ami folyamatosan bővíthatő, visszautalhatok rá, használhatunk minden munkamódszert.

 Legutóbb arról ötleteltünk, hogy hogy lehetne (még inkább) összevonni a netes lehetőségeket és az iskolai életet. Összegyűjtöttünk pár lehetőséget: honlap, fórum, web2, virtuális iskola. íme, én erre jutottam. 

A mai óra kicsit rendhagyó volt: kb. fél órányi second life + beszélgetés az élményről. Nyilván fél óra nem elég semmire, még egy meggyőzésre is kevés, max. az érdeklődés felkeltésére volt alkalmas; valamint a lehetőségeink is elég korlátozottak voltak, ami szintén kevés ahhoz, hogy korrekt képet kapjak erről a lehetőségről/alkalmazásról/játékról/alternatíváról? Mi is ez tulajdonképpen?

Abban megegyeztünk, hogy nem játék, vagy ha az, akkor sem egy klasszikus formája. Valami átmenetféle játék és valóság között, kevesebb felelősség, nagyobb játéktér: egy elrugaszkodási lehetőség a valóságtól, a földtől, a hétkköznapoktól: hogy egy privát hétköznap-rendszert hozz létre, ahol tudsz repülni, ismerkedni, oroszlánt tartani a könyvátradban, nagy kockákat létrehozni, házat tervezni, városrészt fejleszteni, adózni, pénzt keresni és elkölteni, és még biztos kismillió soron át folytathatnám. 

Van-e cél? azon túl persze, hogy eltöltsem valamiképp az időt, feltehetőleg szórakoztatóan. Nem feltétlenül hasznosan, hiszen annyi dolgot teszünk egyébként is, ami nem hasznos, nem építi sem a társadalmat, sem  a jellemünket, de mégis jól esik. Magamnak kell találni célt, társakat ahhoz, hogy érdekessé, izgalmassá tegyem ezt a virtuális világot. Persze ez a való életben is így van, nem? vannak céljaink, kötelezettségeink, és lehetőségeink szerint igyekszünk tartalmasan, kellemesen, termékenyen kihasználni a rendelkezésünkre álló teret és időt. 

Ha csak tehetem, azért csinálok doglokat, mert jól esik. Jól esik meginni egy kávét, beleszagolni egy könyvbe, főzni egy vacsorát, megszagolni egy virágot, felnevelni egy kutyát, megtanulni egy új dolgot, elmenni biciklizni, elmenni sörözni, stb. Az ingerek kedvéért. Hogy érezzek, hogy érezzem, hogy élek, és örömem lelem abban, hogy élek. Nem tudom elképzelni (vagy nem akarom elképzelni) azt a világot, társadalmat, embert, akinek midnezek megélése nagyobb/ugyanolyan örömet szerez egy virtuális világban. Jó, tudom, hogy ez nagyon konzervatív és maradi, és azt is tudom, hogy nem csak végletek léteznek - sőt, és hogy én irányítom magam, én döntöm el, hogy mit mire használok, mennyire használom, mennyire szólok bele a környezetem alakulásába, de nem tudom elképzelni azt a tevékenységet, amit kellemesebb lenne így elvégezni, mint real-life. Chatelni-kommunikálni-videotelefonálni-mindeféle felületen kommunikálni enélkül is lehet és szoktunk is. (És ráadásul  a second life felülete se nem különösebben szép, se nem élethű.)

Meg lehet belőle élni (mindenből meglehet, aminek köze van a szórakoztatáshoz, és azért itt felmerülnek etikai kérdések, azt hiszem - persze nem ideális világban élünk, tudom), lehet oktatási célra használni - de én azért szeretném majd látni a tanítványaim szemében a reakcióikat, azt, hogy eszükbe jutott valami, hogy felcsillan!, hogy nem érti, hogy rossz kedve van, stb. És nyilván lehet értelmet találni a létére,hiszen ha nem lenne rá igény, nem kelt volna életre és nőtt volna ki magát ilyen méretűvé. Ezzel együtt nem értem... 

Mindenekelőtt szeretnék bemutatkozni. Nagy Judit vagy, 24 éves múltam, sokadéves esztétika-magyar szakos bölcsész(tanhallgató). Mikor leérettségiztem, egy dologban voltam biztos jövőmet illetően: nem leszek tanár. Jelenleg ott tartok, hogy egy dologban vagyok biztos - a témakör ugyanaz -: mindenképp szeretnék tanítani. 

Valószínűleg rosszul (?) válogattam össze eleinte a tanáraim, kurzusaim, de sok félév telt el úgy, hogy a hallgatótársaimmal nem alakult ki semmilyen kapcsolat, max. vizsgaidőszakban jegyzetcsere ügyében; és a legtöbb engem tanító tanár úgy volt vele, hogy itt már motivált, talpraesett, kreatív felnőttek ülnek, nem kell személyes viszonyt kialakítani a hallgatókkal. Persze nyilvánvalóan én is hibás voltam abban, hogy gyakorlatilag nem volt diskurzus még egy szemináriumon sem, de folyamatosn az érdektelenséget, "neszóljhozzám-nekérdezztőlem"-arckifejezésekbe botlottam. Ilyen közegben kinek van kedve...?

Nos, ilyen hosszas bevezető (élménybeszámoló) után szeretnék oda kilyukadni, hogy nagyon örülök neki, hogy - telejsen véletlenül - egy ilyen kurzusra kerültem. Nagyon kíváncsian és bizakodva nézek a félév elé: működik-e, működhet-e így egy közösség? Termékenyek tudunk-e lenni? Volt-e értelme ennyi helyre regisztrálnunk? Ki tudjuk-e használni az internet és a közösség adta lehetőségeket? Mit tud egymástól tanulni a sok különböző szakos fiatal?

Érdekelnek a gondolataitok, ötleteitek, mit gondoltók a pedagógus szakmáról/hivatásról, hogy képzelitek el a problémákat, és azokra milyen megoldást tudunk találni?

Szóval tessék posztolni, kommentelni, linkelni!